Az úticél és környéke
egy helyen!

Malkocs bej Dzsámija - Siklós

  • Malkocs bej Dzsámija, Siklós

    Malkocs bej Dzsámija, Siklós

  • Malkocs bej Dzsámija, Siklós (2.fotó)

    Malkocs bej Dzsámija, Siklós (2.fotó)

Malkocs bej Dzsámija elérhetősége:

Siklós, Vörösmarty u. 2.Útvonal »


Malkocs bej Dzsámija bemutatása

A vár mellett Siklós városának másik kiemelkedő látványossága a 16. sz.-i török templom, amely 1543-1565 között épült.

A dzsámit egy magas rangú török személyiség, Malkocs bej emeltette a XVI. század második felében. Az idők folyamán erősen megromlott az állaga, majd egy lakóépületbe építették bele, így lényegében fokozatosan "eltűnt". 1969-ben fedezték fel a maradványait, s nem sokkal ezután megindult az újjáépítése Dr. Gerő Győző és Mendele Ferenc irányításával.

A dzsámi lakóházként használt épületét Rohbock Lajos rajza nyomán G. Heisinger metszete is megörökítette. Rómer Flóris, mikor 1872-ben Siklóson járt, a mecsetről egy ceruzavázlatot készített. A rajz a dzsámit - hasonlóan, mint Rohbock korábbi rajza is - sátortetővel fedett épületként ábrázolja. Mindkét ábrázolás úgy tünteti fel a dzsámit, mintha annak épülete nyolc alaprajzú volna.

A tört kőből falazott és téglával felmagasított féltetős épületrész északkeleti oldalához csatlakozó épület padlásterében egy szamárhát íves záródású, kisméretű ablaknyílás volt látható, amelyhez hasonlókat találunk a szigetvári Ali pasa-dzsáminál is. Az épület - amely részben a centrális épületrészhez csatlakozott - udvarán az épület török eredetéről ugyancsak szamárhát-íves ablaknyílás maradványa, valamint a falon megfigyelhető kváderezést utánzó vakolat architektúra árulkodott. Ezek a látható részletek kétségtelenné tették azt a megállapítást, miszerint a négyzet alaprajzú féltetős épületrész a XIX. század második felében több ízben említett és Rohbock rajzán is megörökített hajdani török mecset maradványait őrzi.
A dzsámi restaurálása 1994-ig tartott, s olyan jól sikerült, hogy 1993-ban elnyerte az Europa Nostra díjat, melyet minden évben valamely építészeti emlék kiemelkedő helyreállításáért ítélnek oda.

Manapság a város kulturális életében játszik szerepet az épület, de a délszláv háború óta ismét eredeti rendeltetésének megfelelően is működik: a muzulmán bosnyák menekültek tartják benne istentiszteleteiket. A dzsámi berendezését a török állam néprajzi múzeumából kapott tárgyak teszik teljessé.

Nyiltvatartás infó

Az információk tájékoztató jellegűek, melyek folyamatosan változhatnak. Kérjük vegye figyelembe a Forrás*-nál megjelölt infomációkat és ha szükséges, tájékozódjon a szolgáltatás fent feltüntetett weboldalán.
Hétfő-Vasárnap: 9:00 - 17:00
További 17 látnivaló a(z) Malkocs bej Dzsámija közelében és Siklós településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Malkocs bej Dzsámija alábbi weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.03.07, http://orsiferencmk.hupont.hu/
Szerzői jogok »

Siklósról röviden: A Villányi-hegységtől délre, az Alföld legnyugatibb kiszögellésén található. Dél-Baranya és a Dráva-medence természeti, történelmi és kulturális értékekben egyik leggazdagabb települése. A város a ... bővebben »

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem